Dühös volt az apa
Láncfűrésszel indult fia keresésére
Láncfűrésszel indult késve hazaérkező fia keresésére egy dühös apa Jászfényszarun, a férfi ellen a rendőrség büntetőeljárást indított.
2016.03.31 08:57Havariapress
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről kedden éjszaka kértek rendőri segítséget, mert egy feldühödött férfi láncfűrésszel rongálta meg egy lakóház több nyílászáróját, illetve a sértettek autójában is kárt tett.
Mint kiderült, a riadalmat keltő látogató egy környékbeli lakos családapa volt, aki a késve hazaérkező fiát keresve jelent meg az ingatlannál; eleinte az utcán kiabált, majd miután a házból erre semmi reakció nem érkezett, beindította a nála lévő láncfűrészt. Azzal megrongálta a kertkaput, az udvaron levágta az ott álló gépkocsi visszapillantó tükrét és egy ablakot is betört, miközben tovább ordítozott az addigra már megjelenő lakóval.
Az esetről szóló bejelentést követően a rendőrök azonosították a feltételezett garázdát, akit szerdán este fogtak el a település területén.
Kihallgatásán a férfi elismerte tettét és elmondta: nem akart bántani senkit, csak attól tartott, hogy 17 éves fia rossz társaságba keveredik és aggódott, mert a fiú órákkal a megbeszélt idő után sem ért haza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06