Gyász
Beismerő vallomást tett Vivien gyilkosa
A fiú Dabas határában ölte meg a lányt, majd a közeli erdőbe vitte.
2016.03.10 19:58ma.huBeismerő vallomást tett a szombaton eltűnt lány megölésével gyanúsított 20 éves fiatalember – derül ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság délutáni tájékoztatásából. A fiú elmondta, hogy Dabas határában végzett ismerősével, majd holttestét elrejtette a közeli erdőben.
A fiatalt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Emberölés miatt folyik ellene eljárás.
A fiú vélhetően megfojtotta a lányt és meg akarta erőszakolni, de ezt nem sikerült neki. Úgy tudjuk, a lány ruhában volt, amikor rátaláltak a holttestére, de több helyen elszakadt, a testét pedig sérülések borították, védekezni próbált.
K. Bálint és M. Vivien a hírek szerint gyerekkori barátok, korábban jártak is, de szakítottak. A fiú ebbe nem tudott belenyugodni, ezért üzenetekkel zaklatta és sokat beszéltek a gyilkosság előtt is. A Facebookon ismerőseik nagy része lecserélte profilképét gyászszalagra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


