Bűncselekmény
Megölték a fővárosban a hétvégén eltűnt fiatal nőt
Megtalálták csütörtökön Dabason annak a 20 éves nőnek a holttestét, aki a hétvégén Budapesten tűnt el.
2016.03.10 11:47MTIA rendőrök emberölés gyanúja miatt elfogtak egy szintén 20 éves kakucsi férfit - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a nyomozók csütörtök hajnalban Dabas külterületén, egy erdős részen találták meg a vasárnapra virradó éjjel eltűnt fiatal nő holttestét, a halálát az elsődleges adatok szerint idegenkezűség okozta.
A bűncselekménnyel összefüggésben egy 20 éves kakucsi férfit fogtak el, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van - tette hozzá a szóvivő, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt további részleteket. Az ügyben bővebb rendőrségi tájékoztatás csütörtök délután vagy pénteken várható - jelezte.
Beluzsárné Belicza Andrea nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Blikknek azt az értesülését, hogy a lány is kakucsi lakos. A lap internetes oldalán az eltűnés után arról írt, hogy a fiatal nő a barátaival születésnapot ünnepelt a Népliget egyik szórakozóhelyén, és hajnali négy óra harminc perckor rögzítette a hely ipari kamerája, amint telefonálás közben kiment az épületből. Ezt követően "mintha elnyelte volna a föld" - fogalmaztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


