Illegális bevándorlás
Magyar útlevet vásárló és hamisító embercsempészek ellen emeltek vádat
A bűnszervezet tagjai szerény anyagi körülmények között élő magyar állampolgárokat utaztattak Isztambulba, ahol átlagosan ezer euróért adták el útlevelüket, miközben úti- és szállásköltségeiket is fedezték.
2016.02.06 11:56MTIHarminchárom magyar állampolgár ellen emeltek vádat, akik részt vettek egy olyan nemzetközi bűnszervezet tevékenységében, amely magyar állampolgároktól vásárolt, majd hamisított útleveleket, majd Törökországból Nyugat-Európába tartó embercsempészetre használta fel.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szombaton a rendőrség honlapján azt írta, hogy a bűnszervezet tagjai szerény anyagi körülmények között élő magyar állampolgárokat utaztattak Isztambulba, ahol átlagosan ezer euróért adták el útlevelüket, miközben úti- és szállásköltségeiket is fedezték.
Az érintettek útlevelük értékesítése után valótlan tartalmú bejelentést tettek okmányuk eltűnéséről Magyarország isztambuli főkonzulátusán, hogy a visszautazásukat biztosító ideiglenes útlevelekhez jussanak.
A bűnszervezet ezalatt futárokkal Budapestre szállította a megvásárolt okmányokat, ahol a fényképek kicserélésével meghamisították azokat, majd - szintén futárokkal - visszaküldte Törökországba. A főként szíriai állampolgárságú embercsempészek a hamis magyar útleveleket a Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlóknak adták, akik Isztambulból és Ankarából repültek európai nagyvárosokba.
Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hogy a harminchárom magyar gyanúsított közül hatan a bűnszervezet tagjai, a többiek az okmányok hamisításában vagy eladásában vettek részt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek küldte el a magyar gyanúsítottak elleni vádemelési javaslatot, míg a külföldi állampolgárokat Törökországban vonják felelősségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


