Illegális bevándorlás
Balhéra készülnek a bevándorlók Finnországban?
Mozgósították a rendőrséget Helsinkiben, attól félnek, hogy megismétlődik a molesztálási botrány, vagy valamilyen hasonló eset történik.
2016.02.06 11:07ma.hu
Screenshot
A péntek esti hírek alapján a rendőrség olyan információkhoz jutott a közösségi médián és a befogadó állomásokon keresztül, hogy Helsinki különböző pontjaira nagyszámú migráns várható szombat estére. A nyilatkozó rendőrkapitány szerint lehet, csak álhírről van szó, de a szilveszteri és a jelenlegi európai események tükrében a rendőrség nagyon komolyan veszi a helyzetet, és nagymértékű mozgósítást rendeltek el szombat estére - mondta az M1 helsinki tudósítója.
A skandináv országok egyébként úgy látják, hogy a tavasz hatalmas migránsinváziót eredményezhet Skandináviában. A finnek és a svédek el szeretnék már kezdeni a visszatoloncolási programot, amely értelmében Finnországból 20 ezer, Svédországból pedig 80 ezer migránst kellene elküldeni, hogy kezelhetőbb legyen a helyzet. Felgyorsították az eljárásokat, így a nyári határidőig a „régiek” helyet adhatnak az „újaknak” - fejtette ki.
A héten kemény szavakat használt a finn államfő. Sauli Niinistö azt mondta, „a bevándorlók fenyegetik a Nyugat értékeit”. Finn értékelések szerint a köztársasági elnök az újévi beszédénél is fontosabb szónoklatot tartott a héten a finn állami napok megnyitóján. Úgy vélte, a korábbi migrációs hullám még egyszer nem ismétlődhet meg, mert Európa nem bír el még egy inváziót. Nagyon sok az olyan migráns, aki csak gazdasági érdekekből érkezett, őket nem tudják ellátni, a bajban lévőket azonban továbbra is segítenék. Az államfő arra is rávilágított, a régi egyezmények, amelyek alapján Európa működik, már nem alkalmasak a jelenlegi helyzet rendezésére. Sauli Niinistö szeretné, ha összeurópai módon kezelnék a migránsválságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


