Bad World
Öt kamasz leitatott és megerőszakolt egy 14 éves lányt
Nem jogerősen fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt öt fiatalt szexuális erőszak, illetve gyermekpornográfia bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn.
2016.01.25 17:22MTIA törvényszék sajtószóvivje, Toma Attila elmondta, a bíróság az első-, a másod- és az ötödrendű vádlottat, akik a bűncselekmények elkövetésekor már betöltötték a 16. életévüket, halmazati büntetésül négy év, míg az ennél fiatalabb harmad- és negyedrendű vádlottat szintén halmazati büntetésül három év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte.
A tényállás szerint az egymással baráti kapcsolatban lévő vádlottak 2013. augusztus 24-én az egyik sóstógyógyfürdői fesztiválra készültek. A másod- és a harmadrendű vádlott aznap meghívott egy általuk ismert 14 éves lányt és barátnőjét, hogy találkozzanak az ötödrendű vádlott belvárosi lakásában, onnan pedig közösen induljanak szórakozni. A sértett barátnője lemondta a találkozót, így a lány egyedül érkezett a lakásba, ahol a vádlottak vodkával kínálták.
A rövid idő alatt megivott, viszonylag nagyobb mennyiségű vodkától a lány szédülni kezdett, ezért az első- és a negyedrendű vádlott bekísérte a szobába és lefektette az ágyra. Ezután az akaratnyilvánításra képtelen sértettel szexuális cselekményt végeztek, erről az első- és az ötödrendű vádlott pornográf tartalmú fényképfelvételt és videofelvételt készített, amelyeket egymás között megosztottak, baráti, ismerősi körükben mutogattak - ismertette a szóvivő.
A bíróság társtettesként elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A bizonyítási eljárást erkölcsi okból és a sértett védelme érdekében zárt tárgyaláson folytatta le a bírói tanács - tette hozzá Toma Attila. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős, a per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


