Rendőrség
Előzetesbe került a Hős utcai késelő
A fiatal férfi csaknem halálra késelt egy embert Budapesten, egy kőbányai társasház lépcsőházában.
2016.01.07 11:50HavariapressA nyomozás eddigi adatai szerint e hét hétfőn este, a X. kerületi Hős utca egyik társasházának lépcsőházában támadott meg egy akkor még ismeretlen fiatal egy általa korábban nem ismert férfit, akit többször megütött, majd egy késsel életveszélyesen megsebesített.
A történtekről értesített rendőrök még a helyszínen elfogták az elkövetőt, egy 18 éves fiút, aki ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A rendőrség kezdeményezésére a Fővárosi Főügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását is, amiről a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön hozott döntést. A bíróság egyetértett az ügyészség álláspontjával, és elrendelte a fiú előzetes letartóztatását, a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


