Rendőrség
Telefonért késelt a tizenéves - mosdóba vonszolta áldozatát
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tizenévest, aki egy hete két társával együtt késsel rabolt ki egy hasonló korú fiút egy ferencvárosi szórakozóhelyen.
2016.01.04 10:18HavariapressA nyomozás eddigi adatai szerint december 27-én, vasárnap kora hajnalban, egy Ferenc körúti szórakozóhelyen három tizenéves támadott meg egy ott szórakozó, hasonló korú fiút. A sértettet ketten a szórakozóhely mosdójába vonszolták - miközben harmadik társuk figyeléssel biztosította a helyszínt -, majd ott a telefonja átadására szólították fel.
A fiú nem engedelmeskedett, ezért az egyik támadó pillangókést vett elő, amivel több helyen is megszúrta, majd további bántalmazások után elvették a nála lévő mobiltelefont és elmenekültek.
A rablók egyike már aznap önként feladta magát, a trió másik tagja szintén rövid időn belül rendőrkézre került, a harmadik támadót viszont csak napokkal az eset után sikerült elfogni, a vele szemben kiadott körözés alapján. A korábban elfogott két fiút a bíróság még az óévben házi őrizetbe helyezte, a 17 éves késelőnek viszont e hét hétfőn az előzetes letartóztatását rendelték el, a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


