Debrecen-Haláp
Buszmegállóban "civódtak" - tonfával, késsel - a volt élettársak
A bántalmazás következtében az 52 éves férfi és a 44 éves nő az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedtek.
2015.12.30 10:44ma.hu
A debreceni rendőrök garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki B. Istvánnét és volt élettársát, K. Istvánt.
Egy nő bejelentést tett 2015. december 29-én 6 óra 28 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy Debrecen-Halápon egy buszmegállóban a volt élettársa bántalmazta. A járőrök a helyszínre mentek, ahol ott találták a bejelentőt és volt élettársát. A nő szerint a férfi ököllel és tonfával fejbe ütötte őt, míg a férfi szerint volt élettársa egy késsel megszúrta az alkarján.
A rendőrök értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik kíséretükkel mindkét személyt a kórházba vitték, majd - orvosi ellátásukat követően - a járőrök előállították őket a Debreceni Rendőrkapitányságra. A helyszínen végzett adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként a nyomozók megállapították, hogy a helyi lakosok előzetes szóváltást követően kölcsönösen bántalmazták egymást. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi többször megütötte és megrúgta a nőt, majd a táskájából elővett egy tonfát és azzal fejen ütötte, a nő pedig a nála lévő késsel szúrta meg a férfit, amellyel felületi sérülést okozott az alkarján. A rendőrök mindkettőjüket gyanúsítottként kihallgatták.
A bántalmazás következtében az 52 éves férfi és a 44 éves nő az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedtek.
A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya K. István és B. Istvánné ellen - szabadlábon hagyásuk mellett - garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06