Nyitott Balaton
Ne lepődjön meg, ha drága borokkal kínálják a buszmegállóban
Speciális borkóstolóra várják a fővárosiakat a balatoni turisztikai szakemberek. Budapest környéki kirándulóhelyeken, az odavezető buszmegállókban próbálják rávenni a turistákat arra, hogy kóstolják meg a balatoni borokat.
2015.04.19 10:30ma.huA palackokat, poharakat váratlanul egy piknikkosárból húzzák elő. Akik kínálják a borokat, nem rendelkeznek sommelier végzettséggel. Ők egyszerűen csak borfogyasztók. Olyan italokat hoznak a Balatonról, amelyet maguk is kedvelnek. Otthon is ezt fogyasztják. Mint azt a szervezők elmondták: azért nem borászati szakemberekre bízták a speciális borkóstolók megszervezését, mert nem „tudományos” elemzést szeretnének adni a helyi borokról. A legautentikusabb, ha maguk a helyi fogyasztók, pincészetektől függetlenül ajánlják a régió legízletesebb italait – olvasható a Nyitott Balaton közleményében.
A borok mellett, különböző programokat is ajánlanak a budapestieknek, amelyekre május 1. és 11. között, a Nyitott Balaton elnevezésű akció keretében látogathatnak el a fővárosiak. Ebben az időszakban a balatoni turisztikai szakemberek, vendéglátósok, szállásadók, közösen szeretnék bebizonyítani, hogy tavasszal is érdemes a Balaton partjára ellátogatni. Idén második alkalommal szervezik meg az akciót - áll a balatoni regionális TDM szövetség közleményében. Tavaly közel 20 turisztikai szervezet fogott össze annak érdekében, hogy bebizonyítsák: a Balaton nem csak pár hónapon át érdekes nyaralóhely.
Régóta megfogalmazott elvárás, hogy a Balaton egész évben programokat kínáló régió legyen. Pillanatnyilag a tavasszal aktív kikapcsolódást kereső belföldi turisták számára a régió turisztikai kínálata alig létezik. Sőt, a közvélekedés az, hogy a szezonon kívül a Balaton kihalt, nincs nyitva semmi. A Nyitott Balaton - koncepció célja az, hogy májusban ne egy alvó térség fogadja az érkezőket, hanem nyitott vendéglátóhelyek valamint az évszaknak megfelelő programok - mondta Fekete Tamás, a balatoni regionális TDM-szövetség alelnöke.
Mint azt a szervezők elmondták, a hétvégén a főváros környéki erdőkben lepik meg a kirándulókat. Április 25-én pedig a Margitszigeten próbálják rávenni a kirándulókat arra, hogy utazzanak el a Balatonra is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Őrizetbe vették Susan Sarandont a Netanjahu elleni New York-i tüntetésen
- 18:39 Nyomozás indult Orbán János Dénes százmilliós kifizetései miatt
- 16:17 Matrac és szeméthegy az út közepén - rendet követelnek a nagytétényi iparterületen
- 14:41 Már a hókotrókat is bevetették a Transzfogarasi úton - videó
- 12:40 Elaludt otthon, az albérletben maradt a drog és több mint 6 millió forint
- 10:19 Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
- 8:14 2045-re milliószorosára nőhet az emberi intelligencia egy neves jövőkutató szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


