Debrecenben terített

Tetten érték a rendőrök a szoboszlói dílert

A hajdúszoboszlói rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást B. Norbert ellen.

2015.12.18 10:12ma.hu
freedigitalphotos.net/Stuart Miles

A nyomozás adatai szerint a 32 éves férfi 2015. december 17-én 14 óra 15 perc körüli időben Debrecen, Kálvin téren kábítószert értékesített egy helyi lakosnak. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai és a hajdúszoboszlói nyomozók az átadás közben tetten érték a két férfit, akiket elfogtak. Az igazoltatás során a rendőrök az F. István által használt kisteherautóban nylon zacskóba csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.

A nyomozók a hajdúszoboszlói B. Norbertet és a 39 éves fogyasztót előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A 32 éves férfi lakásán megtartott házkutatás alkalmával a nyomozók a kábítószer kiméréshez használt digitális mérleget, valamint kábítószergyanús anyagmaradványokat foglaltak le.

A nyomozóhatóság a hajdúszoboszlói férfit bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására, míg a 39 éves F. István az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy B. Norbert az elfogását megelőző időszakban többször értékesített kábítószert Debrecenben és Hajdúszoboszlón.

A beszerzett információkat követően a rendőrök Hajdúszoboszlón elfogtak három helyi lakost, akik a gyanú szerint B. Norberttől kábítószert vásároltak. Előállításukat követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 40 éves H. Pétert, a 39 éves E. Lászlót és a 35 éves M. Józsefet. Ellenük a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - szabadlábon hagyásuk mellett - kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.