Tetten érték
Őrizetbe vette Bukarest főpolgármesterét a korrupcióellenes ügyészség
Vasárnapra virradó éjszaka őrizetbe vették Bukarestben Sorin Oprescut, a román főváros főpolgármesterét, miután tetten érték, hogy egy közvetítőtől, egy önkormányzati intézményvezetőtől 25 ezer euró kenőpénzt vett át.
2015.09.06 10:06MTIA vádhatóság szerint Sorin Oprescu egy jól szervezett hálózatban vett részt a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál, amely azzal a feltétellel adott megbízási szerződéseket különböző cégeknek, hogy azok nyereségük egy részével megvesztegessék a városháza döntéshozóit.
A kivitelező nyeresége 30-33-százalékát tarthatta meg, a többi a városháza tisztségviselőihez jutott, Oprescu tíz százalékos részesedést kért a szerződés összértékéből - olvasható a DNA közleményben.
A főpolgármesternek állítólag egy bizalmi emberével történt előzetes egyeztetés alapján adott át az egyik önkormányzati intézmény vezetője 25 ezer eurót, amikor tetten érték. Az összeg annak a 60 ezer eurós kenőpénznek az első részlete volt, amelyet az ügyben feljelentőként szereplő négy vállalkozótól kértek Oprescu számára a közvetítők.
A DNA, a szükséges engedélyek megszerzése után, vasárnap 13 helyszínre, köztük három közintézményhez szállt ki házkutatást végezni Bukarestben és három környező megyében, hogy további bizonyítékokat gyűjtsön a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál észlelt korrupciós bűncselekmények felderítése érdekében.
Oprescut, aki korábban a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora volt, 2008-ban és 2012-ben függetlenként választották meg Bukarest főpolgármesterévé. A legutóbbi, 2012-es önkormányzati választásokon már a PSD és Victor Ponta miniszterelnök támogatásával szerzett újabb mandátumot. A vezető kormánypártban elfogadott tényként kezelték, hogy jövőre is Oprescut támogatják a bukaresti főpolgármester-választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


