Helyszínen a TEK
BRFK: bombafenyegetés miatt intézkednek a hatóságok az óbudai iskolában
A TEK és a rendőrség lezárták az iskolába vezető utat és annak 2-300 méteres körzetét.
2015.12.09 14:30MTI
MTI/Mihádák Zoltán
Bombafenyegetés miatt intézkedik a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége a főváros III. kerületében lévő Kiscelli közben található iskolában - erősítette meg a rendőrség szerda délután az MTI-nek a korábbi híreket.
Korábban több hírportál arról írt, hogy a budapesti Kiscelli közben található British International Schoolt bombariadó miatt ürítették ki.
Az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről jelentkezve arról számolt be, hogy a TEK és a rendőrség lezárták az iskolába vezető utat és annak 2-300 méteres körzetét. Az M1 információi szerint óra közben a tanárok egy "biztonságos" terembe terelték a diákokat és felhívták a szülőket, hogy mielőbb menjenek értük. Más információk szerint egyes diákok a közeli Kiscelli Múzeumban várják szüleiket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: a rendőrségre szerdán 8 óra 44 perckor érkezett bejelentés bombafenyegetésről. A BRFK és a TEK a helyszínen megtette a szükséges intézkedéseket. A rendőrség intézkedett az épület tűzszerészeti átvizsgálásáról.
Az esettel összefüggésben a BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen - tették hozzá.
MTI/Mihádák Zoltán
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


