Lezárták az intézményhez vezető utat
TEK-akció zajlik egy óbudai iskolánál
A gyerekeket vagy egy biztonságos terembe terelték, vagy a Kiscelli Múzeum épületébe vitték át.
2015.12.09 13:19MTI
MTI/Mihádák Zoltán
A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ(TEK) munkatársai is intézkednek Budapesten, egy III. kerületi iskolánál szerda délután - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Több hírportál azt írta: a budapesti Kiscelli közben található British International Schoolt bombariadó miatt ürítették ki.
Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a környéken több utcát is lezártak a hatóságok, illetve géppisztolyos rendőrök cirkálnak a területen. Ezért a környező utcákban torlódik a forgalom.
A Kiscelli közt a Remetehegyi út felől teljes egészében lekordonozták, a kordont pedig rendőrök, illetve a TEK munkatársai vigyázzák. A sajtó munkatársai a kordon előtt várakoznak.
Ugyanakkor az utcába benézve rendőrök, illetve civilek, feltehetően diákok mozgása tapasztalható.
Az M1 információi szerint óra közben a tanárok egy "biztonságos" terembe terelték a diákokat és felhívták a szülőket, hogy mielőbb menjenek értük. Más információk szerint egyes diákok a közeli Kiscelli Múzeumban várják szüleiket.
MTI/Mihádák Zoltán
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


