Vádemelét javasol a rendőrség
Akarata ellenére hurcolták el a lányt - Vádjavaslat az emberrablók ellen
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a két fiatal férfival szemben, akik akarata ellenére kényszerítették autójukba egyikük tizenéves barátnőjét, majd erőszakkal Hajdúböszörményből Hajdúhadházra szállították.
2015.11.04 17:10HavariapressA nyomozás adatai szerint a két 20 éves férfi 2015. március 24-én délután kifigyelte, amint egyikük volt barátnője a lakása előtt taxiba ül, majd követni kezdték a taxit, egy alkalmas helyen leszorították az útról és kirángatták belőle a 17 éves lányt.
Mivel a tini nem akart engedelmeskedni, az egyik férfi egy alkalommal beleverte a fejét a jármű tetejébe, majd belökte őt az ülésre. A lány ugyan ki tudott ugrani a kocsiból, de nem jutott messzire, mert korábbi barátja utolérte, verni kezdte, majd visszalökte az autójukba, végül együtt elhajtottak Hajdúhadházra.
A történteknek azonban szemtanúja volt a taxiban ülő másik két utas, akik azonnal értesítették a rendőrséget. A nyomozók így még aznap azonosították az elkövetőket, és az esti órákban el is fogták őket Hajdúhadház területén.
A járőrök a két férfit előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket; később a bíróság egyikük esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, míg társa szabadlábon maradhatott.
Az ügyben folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek, személyi szabadság megsértésének bűntette miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06