Erőszakkal íratták alá az adásvételit
Emberrablás lett az autóvásárlásból - videón az elfogás
Közösen egy próbakörre indultak a járművel, melynek során a bajai Attila utcában V. László megállt, ahol a gépjárműbe beszállt V. István 30 éves bácsborsódi és J. Tamás 27 éves csávolyi lakos.
2015.02.23 11:13ma.hu
Forrás: police.hu
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 25 éves bajai férfi 2015. február 21-én 8 óra 30 perc körüli időben Baja belterületén előzetes megbeszélés alapján találkozott V. László 38 éves helyi lakossal, aki meg kívánta vásárolni személygépkocsiját.
Közösen egy próbakörre indultak a járművel, melynek során a bajai Attila utcában V. László megállt, ahol a gépjárműbe beszállt V. István 30 éves bácsborsódi és J. Tamás 27 éves csávolyi lakos. Az autótulajdonost a beszálló férfiak bántalmazták és erőszakkal magukkal vitték az egyik csávolyi ingatlanba, ahol ott várakozott a 34 éves K.-K. István. A négy személy a sértettet megkötözte, a száját betömte és a házban tovább bántalmazta.
A 25 éves férfit erőszakkal arra bírták rá, hogy a tulajdonában lévő gépkocsi adás-vételi szerződését, illetve egy tartozás elismerő nyilatkozatot és más valótlan tartalmú dokumentumokat írjon alá. A követelés teljesítését követően a sértettet eloldozták, majd elengedték.
A férfi ezt követően a rendőrségen feljelentést tett. A bejelentést követő 24 órán belül a bajai nyomozók és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya egy akció során elfogta a négy férfit.
Velük szemben - őrizetbe vételük mellett - emberrablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök kezdeményezték a terheltek előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


