Elfogták az emberrablókat
Elraboltak és fogva tartottak egy cégvezetőt Budapesten
Elrabolták és három napig meztelenül fogva tartották egy cég vezetőjét Budapesten, a feltételezett elkövetőket emberrablás gyanúja miatt őrizetbe vették, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
2015.02.04 16:01MTIA rendőrök január 12-én egy budapesti szállodát ellenőriztek, ahol az egyik szobában három férfi egy negyedik, meztelen férfit őrzött. Ő a nyomozónak azt mondta, erőszakkal hurcolták el Vásárosnaményból. A másik három férfi azt mondta, megbízást teljesítenek, de nem tudják, miért kell vigyázniuk a cégvezetőre.
A 44 éves sátoraljaújhelyi férfit Vásárosnaményba csalták egy parkolóba még január 9-én, ott egy mellé kanyarodó autóból kiszállt egy számára ismeretlen fiatal, aki térden rúgta és bekényszerítette egy autóba, elvették a mobiltelefonját, majd a budapesti szállodába vitték. A feltételezett megbízónak, a budapesti B. Róbertnek elszámolási vitája volt a fogva tartott férfival, 17 millió forintot követelt tőle.
Miután a rendőrök minden feltételezett résztvevőt beazonosítottak, január 21-én Budapesten elfogták, majd előállították őket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, majd emberrablás gyanúja miatt a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


