Kék fény
Lekapcsolták a bekábult drogfutárt
Több mint negyed kilónyi kábítószert találtak a rendőrök egy hajnalban igazoltatott autósnál Győr központjában, a férfiról ráadásul kiderült, hogy ő maga is az anyag hatása alatt autózott.
2015.10.22 09:48HavariapressA dunántúli megyeszékhely egyenruhásai csütörtökön hajnalban, fél három körül intettek le egy autót a győri Egyetem téren, hogy igazoltassák annak sofőrjét. Miután a férfi feltűnően zavartan viselkedett, a járőrök úgy döntöttek, hogy alaposabban átvizsgálják és a gépkocsi csomag- és utasterét, illetve és a járművezető ruházatát.
Gyanújuk nem bizonyult alaptalannak, mert a sofőrülés alatt egy egész befőttesüvegnyi kábítószergyanús növényi törmeléket találtak, és hasonló anyag került elő egy kisebb fémdobozból is. A több mint 300 grammnyi anyagról a férfi elismerte, hogy az marihuána, és azt is bevallotta, hogy az anyagból nem sokkal korábban ő maga is fogyasztott.
Az egyenruhások ezt követően előállították a 23 éves soproni lakost a rendőrkapitányságra, ahol kábítószer birtoklásának vétsége miatt indítottak büntetőeljárást vele szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06