40 grammot vásárolhatnak havonta
Engedélyezték az első marihuánaültetvényeket Uruguayban
Az Uruguayban élő, regisztrált fogyasztók havonta legfeljebb 40 gramm kannabiszt vásárolhatnak, a szert kizárólag gyógyszertárakban lehet eladni. Grammonkénti ára a becslések szerint valamivel egy dollár fölött.
2015.10.02 12:13MTIA tervek szerint évente összesen két tonna marihuánát termelnek az ültetvényeken, de az állampolgárok és a külföldi nemzetiségű állandó lakosok is vállalkozhatnak marihuána termesztésre.
Fejenként hat növény nevelésére kérhetnek engedélyt, amelyet a postahivatalokban lehet igényelni. A saját fogyasztásra termelők 480 grammnyi "füvet" használhatnak fel évente.Az országban 2013-ban fogadták el az akkori elnök, José Mujica kormányának kezdeményezésére a törvényt, amely legalizálta a marihuána termelését, eladását és fogyasztását.
Ezzel a dél-amerikai ország lett az első a világon, ahol a teljes marihuána-előállítási és -értékesítési lánc törvényessé vált. Mujica korábban elmondta, a cél elsősorban a drogkereskedelemből élők elleni fellépés, de hívei szerint segíthet a kemény drogot fogyasztók számának csökkentésében is.
A szabályozást ugyanakkor bírálta az ellenzék, számos egészségügyi szakember és a gyógyszer-kereskedelmi ágazat. Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Hivatala (INCB) aggodalommal figyelte a marihuána rekreációs célra való engedélyezését az amerikai kontinensen. Álláspontja szerint az ilyen legalizálás ellentétes az 1961-es Egységes Kábítószer-egyezmény rendelkezéseivel.
Az egyezmény - amelynek Uruguay is részese - kizárólag orvosi és tudományos célokra engedélyezi a kannabisz használatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


