BRFK
Azonosították a Kertész utcai verekedés újabb gyanúsítottjait
Szeptember 20-án hajnalban egy Kertész utcai szórakozóhely előterében szóváltás után a gyanúsítottak bántalmazták a biztonsági személyzetet, akik közül négyen megsérültek.
2015.09.25 12:15MTITovábbi három gyanúsítottat azonosított a rendőrség a vasárnapra virradóra a budapesti Kertész utcában történt verekedés résztvevői közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
A tájékoztatás szerint a BRFK körözést adott ki az érintettek, vagyis a korábban már azonosított 44 éves szigetbecsei Balogh József és a 35 éves budapesti Máté János, valamint a most meggyanúsított 36 éves hatvani Petri Róbert, a 42 éves budapesti Kiss István és a 24 éves kocsordi Beri Gyula elfogása érdekében. Ugyanakkor ismeretlen társaikat is keresi a rendőrség - tették hozzá.
Emlékeztettek arra: szeptember 20-án hajnalban egy Kertész utcai szórakozóhely előterében szóváltás után a gyanúsítottak bántalmazták a biztonsági személyzetet, akik közül négyen megsérültek. Az egyik támadó egy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyverből több lövést is leadott.
Ezt követően, szeptember 22-én a rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével elfogták a verekedés két gyanúsítottját, J. Lászlót és F. Gyulát. Az előbbi férfi ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés, az utóbbival szemben pedig csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, egyben előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásukra - tartalmazza a BRFK közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06