Tek
Kertész utcai lövöldözés: két embert elfogtak, kettőt még keresnek
A 31 éves szigetbecsei J. Lászlót és a 42 éves fóti F. Gyulát fogták el, két társuk, a 44 éves szigetbecsei Balogh József és a 35 éves budapesti Máté János ellen elfogatóparancsot adtak ki.
2015.09.23 11:42MTI
Elfogtak a Terrorelhárítási Központ és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói egy-egy férfit, akik a gyanú szerint részt vettek vasárnapra virradóra a fővárosi Kertész utcában, egy szórakozóhely előtt kialakult összetűzésben, amelynek során egy gumilövedékes fegyverből több lövés is eldördült - közölte a rendőrség a honlapján szerdán.
Az erzsébetvárosi garázdaság résztvevői közül a 31 éves szigetbecsei J. Lászlót és a 42 éves fóti F. Gyulát fogták el, két társuk, a 44 éves szigetbecsei Balogh József és a 35 éves budapesti Máté János ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A rendőrség közlése szerint vasárnap nem sokkal éjfél után a szórakozóhely előterében szóváltás alakult ki, majd az akkor még ismeretlen elkövetők bántalmazták a biztonsági személyzetet, a történtek során négyen megsérültek. Az egyik támadónál egy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver is volt, amelyből több lövést adott le.
A kedden elfogott J. Lászlót és F. Gyulát őrizetbe vették, előbbit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntettével, míg F. Gyulát csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják. A rendőrség mindkettőjük esetében azt javasolja az ügyészségnek, hogy indítványozza az előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


