Illegális bevándorlás
Több megyében fogtak el embercsempészeket a rendőrök
Bács-Kiskun, Vas és Zala megyében is embercsempészeket fogtak el a rendőrök.
2015.09.06 09:55MTIA zalai rendőrök Letenye közelében még pénteken fogták el az illegális bevándorlókat szállító szír férfit. Az M70-es autóúton, Letenye közelében ellenőriztek egy német rendszámú személyautót. A járművet egy 32 éves szír állampolgár vezette. A gépkocsiban utasként további három szír állampolgár - köztük két gyermek - utazott, akik magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, valamint a továbbutazáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette.
A rendőrök a külföldieket a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították és A. Mustafa ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szombaton egy férfi kérte a rendőrség segítségét Ólmod településről, mert külföldieket szállító mikrobuszt látott elhajtani az osztrák-magyar határ irányába. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 21 éves B. Levente zalabéri lakos az általa vezetett járművel tíz külföldit szállított a község mellett található határátlépési pont közelébe. A rendőrök a férfit elfogták, előállították és kihallgatása után őrizetbe vették. Ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság.
Bács-Kiskun megyében szombat éjjel fogtak el két embercsempészt. A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, a 82-es kilométer közelében ellenőriztek egy személyautót és annak 35 éves magyar vezetőjét. A rendőri intézkedés során kiderült, hogy a járműben utazott 5 szír állampolgár is, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért velük szemben idegenrendészeti eljárást indítottak. A megalapozott gyanú szerint a nagykőrösi férfi Budapestre akarta szállítani a külföldieket - tették hozzá.
A másik eset szintén szombat éjszaka, és ugyancsak az M5-ös autópályán történt. A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei az autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 91-es kilométernél ellenőriztek egy mikrobuszt és annak 36 éves magyar vezetőjét. A rendőri intézkedés során kiderült, hogy a járműben utazott 16 szír állampolgár is, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért velük szemben idegenrendészeti eljárást indítottak. A jármű sofőrjét, K. Attilát őrizetbe vették és embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezték előzetes letartóztatását - írta a megyei rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


