Illegális bevándorlás
Vasárnap reggel 8 óráig 776 illegális bevándorlót fogtak el
Velük együtt 165 928-ra emelkedett a tiltott határátlépők száma az idén.
2015.09.06 09:51MTIAz idén elfogott embercsempészek száma reggel 8 óráig 6-tal, 926-ra nőtt - tette hozzá Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője. Hangsúlyozta: Magyarország közútjai és vasútvonalai jól járhatók.
Szép Árpád, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi igazgatója elmondta: a menekültügyi kérelmek száma a reggeli 6 órás adatok alapján 119-cel nőtt. A befogadó intézményekben 3321-en vannak, mindenhol van még szabad hely és valamennyi intézményben rend van.
Balázs László ismertette: Röszkén ötszáz emberből álló csoport indult el még tegnap a külső gyűjtőpontról a regisztrációs pont irányába, ám egy körforgalomhoz érve a csoport egy része folytatta útját, másik része megtagadta a továbbhaladást. Az éjszaka folyamán tolmácsok segítségével tárgyaltak velük, ennek eredményeként vasárnap reggelre meggyőzték őket, hogy vessék alá magukat a jogszerű intézkedésnek.
Újságírói kérdésre, miszerint az ausztriai A4-es autópályán talált teherautó ügyében - a járműben 71 illegális bevándorló holttestét találták meg - felmerült, hogy már Magyarországon életüket vesztették, Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a konkrét helyzetben Ausztria dönthet az eljárás átadásáról, ez azonban nem történt meg.
Balázs László az MTI kérdésére, miszerint a szombaton elfogott menekültek száma jóval elmarad a korábbi napokéhoz képest, azt mondta: a bevándorlás hullámzó jelenség, amit ez is jól példáz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


