Tűzeset
Még mindig dolgoznak a tűzoltók a Kiskunsági Nemzeti Parkban
Még dolgoznak a tűzoltók és a társhatóságok munkatársai a Kiskunsági Nemzeti Parkban péntek délután keletkezett tűz oltásán. A parázsló, és a szélben felgyulladó területek jelentik a legnagyobb gondot
2015.07.25 14:45MTIA Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő, Kovács Andrea telefonos nyilatkozatában elmondta: továbbra is a legmagasabb, ötös riasztási fokozat van érvényben, hatvan tűzoltó (hivatásos, önkormányzati és önkéntes) dolgozik jelenleg is, munkájukat segítik a nemzeti park munkatársai, civilek és három erőgép is.
Közölte: a hőség, a feltámadó szél és a terepviszonyok nehezítik az oltást. Pénteken körülhatárolták a tüzet, megakadályozták a továbbterjedését - mondta, hozzátéve: vannak izzó, parázsló területek, például a fatörzsek belsejében vagy az aljnövényzetben, amelyek a feltámadó szélben újra lángra kapnak. A tűzoltók jelenleg ezeknek az eloltásán dolgoznak. Kiemelte: a nehezen megközelíthető területeken nagy segítséget jelent a nemzeti park munkatársainak helyismerete.
Kovács Andrea hozzátette: péntek este és éjszaka helikopterrel is oltották a tüzet, és a légi járművet ismét be tudják vetni, ha szükség lenne rá.
Közölte: ötven hektárt érintett a tűz, ez túlnyomórészt borókás, de vannak fenyvesek, lombos erdők is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06