Azonnal elkobozzák a jogsit...
Jövő vasárnaptól a helyszínen elveszik az ittas vezető jogosítványát
Vasárnaptól olvasható a Magyar Közlönyben, jövő hét vasárnaptól pedig hatályba lép az az igazságügyi miniszteri rendelet, amelynek értelmében a szonda elszíneződésekor a jogosítványt a helyszínen be kell vonni - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-vel szombaton
2008.01.12 14:25MTIEmlékeztetett arra: az Országgyűlés múlt évi utolsó ülésén elfogadta a közlekedési törvények módosítását, amely szigorította a közúti pontrendszert is. Január 20-tól pedig életbe lép az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében a szonda elszíneződésekor a jogosítványt a helyszínen be kell vonni - tette hozzá.
Az elsőre talán kicsit szigorúnak tűnő szabályozás lényege éppen az, hogy jelentősen csökkenjen az ittas vezetők által okozott balesetek száma - jelentette ki a kormányszóvivő. Felidézte, hogy Magyarországon 2006-ban 21 ezer személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebből 2.271 volt az ittasan okozott közúti balesetek száma, és 154-en haltak meg ittas vezetés miatt bekövetkezett balesetben.
A kormányszóvivő szerint szintén sokatmondó adat, hogy az 1,4 millió ellenőrzésből 42 ezernél jelzett a szonda alkoholfogyasztást. Mint emlékeztetett, Gyurcsány Ferenc kormányfő tavaly ősszel - 48 pontjában - hirdetett nulla toleranciát a közlekedés biztonságát veszélyeztetőkkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


