Durva baleset Szegednél
Felborult egy bolgár rendszámú busz az M5-ösön: 21 sérült
Salzburgból tartott Bulgáriába az egyik nemzetközi társaság autóbusza, amely keddre virradóra az M5-ös autópályán a 133-as kilométer közelében a Szeged felé vezető oldalon árokba hajtott és felborult.
2015.07.14 06:58MTI
Az utasok szerint egy osztrák állampolgár kivételével valamennyien bolgárok voltak. A járművön - elmondásuk alapján - a két sofőr mellett 37 utas ült. Két fiatalabb lány arról számolt be, már aludtak, és arra ébredtek csak föl, hogy a busz letér a sztrádáról és felborul.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs elmondta, a helyszínről a mentők huszonegy embert szállítottak kórházba, hét embert súlyos, egyiküket életveszélyes sérülésekkel. Az MTI információi szerint a sérültek Szegedre, Kecskemétre és Szentesre kerültek.
A kórházi ellátásra nem szoruló utasokat Kistelekre szállítják, ők ellátást kapnak, és ott várhatják meg, amíg Szabadkáról mentesítőjárat érkezik értük. Ezzel a busszal folytathatják útjukat azok is, akik állapota nem teszi szükségessé a hosszabb kórházi ellátást.

A busz az autópálya melletti árokban feküdt az oldalán, első szélvédője kitörött, a jármű mellett mindenfelé az utasok személyes tárgyai hevertek. A helyszínre több tűzoltó egység és összesen tizenegy mentőautó érkezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06