Zebrán ment át a gyalogos
Karamboloztak és halálra gázoltak egy gyalogost a fővárosban
Halálra gázolt egy zebrán átkelő gyalogost két karambolozó autó péntek reggel a fővárosban - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2008.10.03 11:30MTIA Salgótarjáni út és a Hungária körút kereszteződésében két autó összeütközött, eközben pedig elütötték a zebrán szabályosan átkelő gyalogost - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A 38 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt - tette hozzá Kormos Endre.
A BRFK közlekedésrendészeti osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Az idén számos olyan baleset történt, amikor a zebrán szabályosan közlekedő gyalogost ütöttek el, öt esetben halálos volt a gázolás. Pécsett májusban egy 67 éves asszonyt és annak 20 hónapos unokáját gázolta el autójával egy 32 éves férfi. A nő a kórházban még aznap éjjel életét vesztette, a gyermek pedig másnap halt bele sérüléseibe.
Több olyan baleset is volt ebben az évben - köztük egy halálos kimenetelű -, amikor a gyalogost azért gázolták el, mert nem a zebrán haladt át az úton, vagy tilos jelzés ellenére lépett az úttestre. Komáromi Endre ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedési főosztályának vezetője két hete nyilatkozott arról, hogy még a KRESZ átfogó módosítása előtt szeretne megváltoztatni néhány szabályt a rendőrség: kötelezővé kívánja tenni például azt, hogy a lámpával nem védett zebrák előtt harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítsanak a sofőrök. "Ausztriában az autósok 70 százaléka már akkor is megáll a gyalogátkelő előtt, ha a gyalogos még nem lépett le.
Nálunk 80 százalékuk akkor sem, ha már lelépett" - mondta el a kezdeményezés magyarázatául az ezredes, hozzátéve: az idén 750 baleset történt Magyarországon gyalogátkelőhelyeken, ezek többsége az autósok hibájából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


