10 járművet adott vissza a rendőrség
Visszakapták korábban ellopott autóikat
Tíz járművet adott vissza jogos tulajdonosuknak a rendőrség szerdán Vácon, egy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által bérelt telephelyen.
2015.06.03 13:21MTIAz előzményeket ismertetve Némedi Gábor, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gépjárműbűnözés elleni koordinátora elmondta: az ORFK gépjárműlopások felderítését szolgáló új koncepciójának köszönhetően eddig országosan több mint 200 járművet foglaltak le, jelenleg folyik a járművek szakértői vizsgálata, és amelyek esetében az eredeti - jogos - tulajdonost megállapították, azokat folyamatos szolgáltatják vissza.
Az ezredes közölte, az ORFK 2014 áprilisában kezdte el egy új koncepció alapján a Magyarországon elkövetett gépjárműlopások felderítését. Rámutatott: nem a tolvajokat kívánják tetten érni, hanem a közös hátteret, a legalizálóhelyeket szeretnék feltárni, az orgazdákat, a járművek egyedi azonosítóinak meghamisítóit akarják elfogni és büntetőeljárás alá vonni, majd rajtuk keresztül eljutni a tolvajokhoz.
Az ügygazda Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárása keretében eddig több mint kétszáz gépjárművet foglaltak le az országban, szinte minden megyére kiterjedően.
Horváth Lajos rendőr ezredes jelezte: a megyében jelenleg négy jelentős büntetőeljárás van folyamatban tizenhárom, kényszerintézkedés által érintett gyanúsítottal szemben, illetve több száz autót foglaltak le, más szervekkel együtt.
Hangsúlyozta: a rendőrség törekszik arra, hogy a jogszerű tulajdonos személyének megállapítása után minél hamarabb visszaszolgáltassa az autókat, a szerdai nyilvános átadást megelőzően 11 autót már visszaadtak.
A Pest megyei rendőrség munkatársa kiemelte, hogy a bevezetett új koncepciónak köszönhetően jelentős eredmények érzékelhetők: míg korábban a megyében naponta 4-10 autót tulajdonítottak el, az akciók elindítása óta ez a szám 0 és 1 közé esett vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


