Nagyszabású akcióban a rendőrség
Közel egymilliárd forint értékű lopott autó
Nagyszabású akcióban foglalt le a rendőrség 174 lopott gépjárművet, amelyet aztán legalizáltak, és hamis papírokkal ismét forgalomba hoztak. Videók!
2015.04.17 13:24MTINémedi Gábor ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság gépjárműbűnözés elleni koordinátora pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy két autótolvaj-csoport lopta a gépjárműveket, amelyeket aztán orgazdákon keresztül, hamis papírokkal ismét forgalomba hoztak a bűnözők. A rendőrség eddig nyolc emberrel szemben indított eljárást, de a nyomozást folytatják, és vizsgálják az ügy esetleges külföldi szálait is.
Némedi Gábor az MTI kérdésére elmondta azt is, a gyanú szerint nyolcszázmillió és egymilliárd forint közötti kárt okoztak, ennek jelentős része most megtérül.
Tájékoztatása szerint az akció februárban kezdődött, amikor Pest megyében külön nyomozócsoportot hoztak létre a főleg a fővárosra és Pest megyére koncentrálódó gépjárműbűnözés visszaszorítására. Februárban Vácon egy gépjárműszerelő-műhelyben lefoglaltak 9 körözött gépjárművet és egy kisbuszt, amelyben 25 gépjárműből származó alkatrészeket találtak, a 25 járműből 15 körözött volt.
Néhány nap múlva találtak egy telephelyet, ahol 16, Magyarországon lopott gépkocsit, egy homlokrakodót és több, külföldről eltulajdonított járművet találtak.
A rendőrség akkor elfogott három embert, majd szerdán egy országos akcióban 174 gépkocsit foglaltak le, és további öt embert vettek őrizetbe. A gépjárművek túlnyomó többségét már hamis iratokkal legalizálták és ismét forgalomba helyezték.
Az MTI kérdésére Némedi Gábor elmondta: két autótolvaj-csoport dolgozott az ügyben, az egyik fővárosi és Pest megyei ingatlanokba tört be, és az onnan eltulajdonított eredeti kulcsokkal lopták el az autókat, a másik páros pedig feltörte az autókat.
A főként Magyarországon, illetve nyugat-európai országokból lopott autókat - azok papírjait és alvázszámát meghamisítva - piaci áron vagy az alatt értékesítették a hiszékeny vevőknek. A járművek között voltak nagy értékűek és olcsóbbak is. A rendőrök lefoglaltak olyan gépkocsit is, amelyet még 2008-ban loptak el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


