Éjjeli szórakozás Békéscsabán
Prostituáltak dolgoztak a bárban
Kerítés bűntett és prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy nő és egy férfi ellen, akik éjszakai szórakozóhelyet üzemeltettek Békéscsabán.
2015.05.28 11:14ma.huA Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 26-án 22 óra körüli időben őrizetbe vett egy békéscsabai férfit és élettársát. Az 52 éves G. György a 36 éves B. Anikóval éjszakai szórakozóhelyet üzemeltetett Békéscsabán.
A bárban nyitvatartási időben prostituáltak dolgoztak, akikhez a vendégek a nyomozás eddigi adatai szerint G. Györgynél jelentkeztek be. A lányok a szolgáltatásaikért kapott pénzből a vendéglátóhely mindkét üzemeltetőjének részesedést fizettek - olvasható a rendőrség honlapján.
A gyanúsítottak emellett egy lakást is béreltek, ahol szintén prostituáltak nyújtottak szexuális szolgáltatást.
A nyomozók 2015. május 25-éről 26-ára virradó éjjel egy időben három helyszínen jelentek meg. A bárban és a bérelt lakásban helyszíni szemlét, a gyanúsítottak lakóhelyén pedig házkutatást tartottak.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya G. Györgyöt és B. Anikót bordélyház fenntartásával, vezetésével, anyagi eszköz szolgáltatásával elkövetett prostitúció elősegítése bűntett és kerítés bűntett elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség a Békéscsabai Járási Ügyészségen előterjesztést tett az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


