Vádat emeltek
Rablásból élt a volt prostituált - és a gyilkosa is...
Módszerük az volt, hogy a férfi fegyvernek tűnő eszközzel bement a kiszemelt helyre, míg a nő sofőrként hozta, vitte társát, illetve a kritikus percekben figyelte a környéket.
2015.02.17 11:01MTI
Vádat emeltek az ellen a külföldi állampolgárságú, de hosszabb ideje Magyarországon élő férfi ellen, aki 2013-ban Gyálon megfojtotta volt rablótársát, egy korábbi prostituáltat, majd a holttestet ágyneműtartóba rejtette - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője .
Gyugyi Csilla a bűncselekmény előzményeiről elmondta: a férfi 2013 márciusában ismerkedett meg az akkor már anyagi nehézségekkel küzdő nővel, s megegyeztek, hogy rablásokat fognak elkövetni különféle pénzintézetek ellen. Módszerük az volt, hogy a férfi fegyvernek tűnő eszközzel bement a kiszemelt helyre, míg a nő sofőrként hozta, vitte társát, illetve a kritikus percekben figyelte a környéket.
A részben sikeres rablások után a páros 2013 nyarán Horvátországba utazott, ahol egy benzinkútról fizetés nélkül akartak távozni, de az ottani hatóságok elfogták őket. A férfi néhány napon belül vissza tudott jönni Magyarországra, ám a nőt Rijekában fogva tartották - magyarázta a szóvivő.
Tájékoztatása szerint a szeptemberben hazatérő nő meglepve tapasztalta, hogy gyáli házába beköltözött a tettestársa, valamint annak barátnője, s azt is sérelmezte, hogy a férfi már nem bízik benne. Szerinte a rablásokról mindent tudó - s kábítószer hatása alatt "túl sokat fecsegő" - nő komoly hibát követett el, amikor nem tagadta le a horvát hatóságok előtt, hogy ismeri őt.
Mivel a férfi tartott a lelepleződéstől, elhatározta, hogy megöli volt rablótársát. Nyugtató tablettákkal elkábította, majd addig fojtogatta a nőt, míg az meghalt. A férfi barátnője mindent hallott, sőt segített a holttestet szőnyegbe csavarni, majd egy ágyneműtartóba elrejteni. A házat kitakarították, az áldozat iratait, telefonját megsemmisítették, kulcsait eldobták, az ismerőseinek pedig azt mondták, hogy az akkor már halott nő ismét elutazott. Az elrejtett holttestre 2014. január végén találtak rá hozzátartozói az üres házban.
A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a két ember ellen. Az indítvány szerint a férfinek fegyházban, bűnpártolással vádolt barátnőjének börtönben kellene letöltenie büntetését - közölte Gyugyi Csilla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06