Sérülés is volt
Elfogták a 4-es és 6-os villamoson utazókat inzultáló férfit
Elfogták a nyomozók azt a budapesti férfit, aki a fővárosban a 4-es és a 6-os villamosok vonalán garázdálkodott és bántalmazta az utasokat és a járókelőket.
2015.05.21 18:02MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: a gyanú szerint a 37 éves férfi szerda délután a Harminckettesek terén bántalmazott egy idős nőt, aki egy üzletből lépett ki. A nő elesett, az elkövető pedig elsétált a helyszínről.
Miután a nő orvosi ellátást kapott, feljelentést tett a VII. kerületi rendőrkapitányságon. A nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható G. János Lajost, akit az esti órákban elfogtak, előállítottak és kihallgatták gyanúsítottként.
A rendőrök megállapították, hogy a 37 éves gyanúsított feltehetően azonos azzal a férfival, aki a 4-es és a 6-os villamosok vonalán korábban minden előzmény nélkül odalépett utastársaihoz vagy járókelőkhöz és inzultálta, szidalmazta, valamint többször bántalmazta őket.
Az őrizetbe vett férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indítottak eljárást és kezdeményezték letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


