Bíróság
Új eljárás a brutális kovácsvágási emberölés ügyében
Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a kovácsvágási emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla hétfőn, és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket, amely a vádlottat korábban 18 év fegyházra ítélte.
2015.04.13 14:35MTIA táblabíróság szóvivője, Fórizs Ildikó közölte: az ítélőtábla Balla Lajos által vezetett tanácsa megszüntette Cs. T. vádlott előzetes letartóztatását, és - az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig - elrendelte házi őrizetét.
Az ítélőtábla szerint az elsőfokú eljárásban nem sikerült a tényállást teljes körűen feltárni, a genetikai szakértői vélemény szerint további számos kérdés merül fel az elkövetéssel kapcsolatban, és az sem kizárt, hogy több elkövetője van a bűncselekménynek.
Az új elsőfokú eljárást a Miskolci Törvényszék egy másik büntetőtanácsának kell lefolytatnia - határozott a tábla.
A Miskolci Törvényszék 2014 októberében a vádlottat emberölés és magánlaksértés miatt ítélte 18 év fegyházra. A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2011 januárjában a vádlott ittasan - és nem kizárható, hogy füves cigaretta hatása alatt is - bemászott a 81 éves özvegy K. D.-né kovácsvágási lakásába. Bántalmazta a nőt, az arcát ököllel ütötte, majd megragadta a nyakát, és nagy erővel úgy hátrafeszítette, hogy az asszony két nyakcsigolyája eltört.
Az idős nő a bántalmazás következtében mozgásképtelenné vált. Az elkövető kesztyűvel értékek után kutatva feldúlta a lakást, elvitt 250 ezer forintot, valamint három-négy üveg aszúbort, majd hazament és lefeküdt aludni.
A sértett a bántalmazás következtében az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelemmel járó súlyos sérüléseket szenvedett, és hosszú haláltusa után a helyszínen meghalt. Holttestét másnap a szociális gondozó találta meg, aki értesítette a rendőrséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06