Zsaru Magazin
Milliárdos csalás piramisjátékkal Nyíregyházán
Több mint 1,6 milliárd forint összegű csalással gyanúsította meg a rendőrség az egyik nyíregyházi kft. cégvezetőjét és adminisztrátorát .
2015.03.04 17:56MTIA police.hu oldalon szerdán a Zsaru Magazinra hivatkozva megjelentek szerint a kft. ügyvezetője rövid lejáratú befektetést ígért ügyfeleinek, akiknek azt állította, hogy arany vásárlásából és eladásából három hónap után 15-40 százalékos hozamot kapnak a pénzükre.
A kft. összesen 663 befektetőtől gyűjtött be pénzt, több mint 2,5 milliárd forintot, s a piramisszerű csalássorozat alatt 400 ügyfél soha nem látott viszont egyetlen forintot sem a pénzéből, a kár összege 1,664 milliárd forint.
A cégvezető, egy 30 éves férfi, 2013 novembere óta előzetes letartóztatásban van, míg az adminisztrátor, egy 30 éves nő, aki a pénzek utalásával vett rész az ügyletekben, mint bűnsegéd, szabadlábon védekezhet.
A tájékoztatás alapján a cég, amely valójában semmilyen pénzügyi tevékenységet nem végzett, jó menő vállalkozás látszatát keltette, irodákat bérelt Budapesten, Debrecenben, Tiszaújvárosban, Nyíregyházán, sőt a romániai Szatmárnémetiben is.
A cégvezető nagy értékű bérelt autókkal közlekedett, neves emberekre hivatkozott, akikkel persze semmiféle kapcsolata nem volt. Még az egyik ország vezetőjének a nevével is visszaélt, hogy bizalmat keltsen a befektetőkben.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a befejeződött nyomozás 18 ezer oldalas iratanyagát vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek. A gyanúsítottak nevéhez köthető bankszámlákon pedig több tízmillió forintot zároltak, illetve nagy értékű vagyontárgyakat foglaltak le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06