1996-ban történt
Előzetesben az újpesti kettős gyilkosság gyanúsítottja
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a libanoni férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban Újpesten megölt egy nőt és annak gyermekét.
2015.02.14 14:05MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 1996. április 15-én egy akkor még ismeretlen tettes egy újpesti családi házban bántalmazta az ott lakó nőt és gyermekét, majd több késszúrással megölte őket. Az elkövető a bűncselekmény után az ingatlanból ékszereket és készpénzt tulajdonított el.
Az esetet követően a nyomozók azonosítottak egy férfit, akit Charbel A. B. néven ismertek. A gyanú szerint az emberölés elkövetése utáni napokban ő adta el két férfinak az ingatlanból eltulajdonított ékszereket, majd külföldre utazott. A férfi ellen 1996. április 26-án emberölés elkövetésének gyanúja miatt európai elfogatóparancsot adtak ki.
Évekkel később M. Boulos egy lopás elkövetésének gyanúja miatt indított eljárásban 2011. augusztus 8-án került a libanoni nyomozóhatóság látókörébe, amely során ujjlenyomatát nyilvántartásba vették. A magyar hatóság megkeresése alapján a külföldi rendőrök tavaly februárban megállapították, hogy M. Boulos azonos a budapesti nyomozók által Charbel A. B. néven ismert személlyel. A férfi ellen újabb, módosított elfogatóparancsot adtak ki.
A rendőrök M. Boulost 2014. október 8-án fogták el Svájcban, majd 2015. február 11-én szállították Magyarországra.
A BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 41 éves libanoni állampolgár ellen. Az illetékes bíróság pénteken elrendelte M. Boulos előzetes letartóztatását - írta a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


