Megélhetési bevándorlás
Lovas rendőrök járőröznek a mórahalmi és ásotthalmi tanyavilágban
Mától lovas rendőrök is járőröznek a mórahalmi és ásotthalmi tanyavilágban, és az illegális bevándorlókat figyelik.
2015.02.13 19:12MTI
MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Lovas rendőrök járőröznek a mórahalmi és ásotthalmi tanyavilágban. Az illegális határsértőket keresik. A külterületen több ezren élnek, akik nap mint nap találkoznak arra sétáló migránsokkal. A készenléti rendőrség állományából érkező lovas rendőröket elsősorban azért helyezték át, hogy az emberek biztonságérzetét növeljék. A magyar - szerb határ közelében a múlt héten több mint ezer illegális határsértőt tartóztattak fel a hatóságok nap mint nap. Számuk mostanra néhányszázra csökkent.
A Budapest-Bécs-München között közlekedő vonatokon mostantól a német, az osztrák és a magyar rendőrség közösen próbálja kiszűrni az illegális bevándorlókat.
Két koszovói férfi a délelőtti Münchenbe tartó nemzetközi járattal érkezett Győrbe. Azt mondták, turisták és csak körül szerettek volna nézni a városban, de mivel nem voltak érvényes papírjaik, ezért a rendőrök a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányságra szállították őket.
A hamarosan induló nemzeti konzultáció alapkérdése, hogy a magyar rendőrség őrizetbe vegye-e a migránsokat - erről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök azt mondta: a legfontosabb az lenne, ha a kérdésben megkérdőjelezhetetlenül egységesen és egyértelműen lépne fel a magyar közvélemény.
„Ha megkapom a felhatalmazást a magyaroktól itthon, ez egy nagyon erős álláspont, hogy a belépőket vegyük őrizetbe, erős álláspont, hogy tartsuk őket folyamatosan ellenőrzés alatt, vagyis fogva és hogy amint lehet, vagyis azonnal toloncoljuk ki őket, ha erre kapok egy felhatalmazást a magyarokról, ami valóban eltér a az európai menekültpolitikától, akkor ennek érvényt tudok szerezni Brüsszelben” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette, az osztrákok és a németek változtatni hamarosan fognak a bevándorlókkal kapcsolatos szabályaikon, így a Magyarországra érkezett menekültek nem tudnak majd továbbmenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


