Három halálos áldozat
Meghalt a vétlen taxisofőr is a rendőrök halálos karambolja után
Elhunyt a kórházban az a vétlen taxisofőr, aki részese volt a szombat hajnali Üllői úti balesetnek. A cserbenhagyót nem vették őrizetbe. A tragédia során 3 ember halt meg.
2015.02.09 10:04ma.hu
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Már három halálos áldozata van a szombat hajnali Üllői úti balesetnek, miután a kórházban meghalt a vétlen taxisofőr is. Feltehetően autós üldözés közben történhetett a baleset szombat hajnalban, amelyben életét vesztette két rendőr is.
Az ütközéstől a taxi eleje gyakorlatilag leszakadt, és a rendőrautó is súlyosan megrongálódott. A benne ülő törzsőrmester és őrmester a helyszínen meghalt, a taxist a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba, de végül nem sikerült életét megmenteni.
Mivel az áldozatok rendőrök voltak, ezért a baleset körülményeit a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az M1 Híradónak elmondta: a vizsgálat ki fog terjedni a baleset összes körülményére, így arra is, hogy a balesetben érintett bármelyik fél követett-e el KRESZ szabályszegést és amennyiben igen, az összefüggésben áll-e a bekövetkezett balesettel.
A baleset helyszínén virágokat és mécseseket látni.
A Híradó helyszínen szerzett értesülései szerint a rendőrök kocsija éppen egy másik autót üldözött, amikor elé kanyarodott egy harmadik jármű, amelynek nekiütközött. A rendőrautó ezután átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan karambolozott egy taxival. Az az autó, amivel a rendőrök elsőként ütköztek, nem állt meg. Egy szemtanú ezt látta és kocsijával utánament. Egészen addig követte, amíg a másik autó meg nem állt. Ekkor kihívta a rendőröket, akik a vezetőt előállították. A Híradó úgy tudja, a férfit megszondáztatták, majd miután a szonda elszíneződött, vérvételre előállították, ám az óta el is engedték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


