Gyász
Autós üldözés előzhette meg a két rendőr halálos karambolját
Feltehetően egy autós üldözés közben történhetett az a baleset szombat hajnalban, amelyben életét vesztette két rendőr.
2015.02.08 09:46ma.huÓrákig helyszíneltek a rendőrök éjszaka a 18. kerületben. Az ütközéstől a taxi eleje gyakorlatilag leszakadt, és a rendőrautó is súlyosan megrongálódott. A benne ülő törzsőrmester és őrmester a helyszínen meghalt, egy férfit a mentők életveszélyes állapotban vittek kórházba. Mivel az áldozatok rendőrök voltak, ezért a baleset körülményeit a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az M1 Híradónak elmondta: a vizsgálat ki fog terjedni a baleset összes körülményére, így arra is, hogy a balesetben érintett bármelyik fél követett-e el KRESZ szabályszegést és amennyiben igen, az összefüggésben áll-e a bekövetkezett balesettel.
A Híradó helyszínen szerzett értesülései szerint a rendőrök kocsija éppen egy másik autót üldözött, amikor eléje kanyarodott egy harmadik jármű, amelynek nekiütközött. A rendőrautó ezután átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan karambolozott egy taxival.
Az az autó, amivel a rendőrök elsőként ütköztek, nem állt meg.
Egy szemtanú ezt látta és kocsijával utánament. Egészen addig követte, amíg a másik autó meg nem állt. Ekkor kihívta a rendőröket, akik a vezetőt előállították. A Híradó úgy tudja, a férfit megszondáztatták, majd miután a szonda elszíneződött, vérvételre előállították.
A baleset helyszínén már délelőtt virágokat és mécseseket lehetett látni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06