Hat kiló amfetamin a lakásban
Droglabort találtak Budapesten
Hat kilogrammnyi amfetamint, 11 ezer ecstasy tablettát és 70 gramm marihuánát találtak a nyomozók egy droglabornak kialakított fővárosi, III. kerületi lakásban.
2015.02.04 16:33MTILefoglaltak a lakásban egy kábítószer adagolásához használatos digitális mérleget és a feltehetően az ecstasy tablettázására használt présgépet is.
A BRFK tájékoztatása szerint január 17-én gyorshajtással hívta fel magára a rendőrök figyelmét a droglabor működtetésével gyanúsított budapesti Sz. László, aki Újbudán "padlógázzal száguldott el" a XI. kerületi nyomozók szolgálati autója mellett.
A rendőrök utánamentek, a XIII kerületben megállították és átvizsgálták a kocsit és a férfi ruházatát. A gyanúsított zsebeiből 73 gramm kábítószergyanús fehér por és tíz, kézigránát formájú tabletta került elő, ezért előállították őt a rendőrkapitányságra.
A férfi nem tett vallomást és bejelentett lakcímén csupán a szüleit találták, ám a nyomozók kiderítették a tartózkodási helyét és rábukkantak a droglaborra a III. kerületben, egy Zápor utcai lakásban.
A XI. kerületi rendőrkapitányság kábítószer-birtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Sz. László ellen, a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - közölte a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


