Pot-pourri fogott ki a túlbuzgó zsarun
Melléfogott a rendőr: drogot keresett, de csak illatos növényeket talált
Azt hitte, az év fogására tett szert, ám kisvártatva az egész őrs rajta nevetett, most meg a fél világ csatlakozott a kárörvendő kollégákhoz: a rendőr drogot keresett, de csak illatozó szárított növényeket talált.
2015.02.02 14:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/patpitchaya
Az év fogásában reménykedett, helyette viszont az év egyik melléfogását sikerült megcsípnie egy brit rendőrnek, aki gyanúsnak találta az erős illatot árasztó dobozokat egy stafforshire-i elosztóközpontban. A tiszt ezért mind a tíz dobozt bepakolta a kocsijába, majd miközben úton volt az őrsre, felhívta a 20 mérfölddel távolabb állomásozó bűnügyi szakértőket és követelte, hogy azonnal küldjenek a helyszínre kábítószer-kereső kutyákat. Annyira meggyőző volt, hogy a kutyákat át is szállították, a tisztnek pedig még arra is volt gondja, hogy jó előre értesítse a kollégáit, hogy mekkora mennyiségű kábítószerre csapott le.
Kár volt a nagy felhajtás, mert így sokkal nagyobb közönség előtt bőgött le a rendőr, amikor a szimatoló ebek egész egyszerűen nem akartak a dobozokkal foglalkozni. Nem volt mit tenni, kénytelenek voltak a népes tanúsereglet előtt felnyitni a dobozokat - amikben néhány tál pot-pourrit, azaz illatosításra használt szárított növénykeveréket találtak. A rendőr mentségére legyen mondva, hogy ő már eleve egy bejelentés hírére vonult ki a csomagszállító cég központjába, az ottani dolgozók is azt hitték, hogy más miatt árad annyira intenzív illat a kartondobozokból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


