Orvvadászat és állatkínzás
Hurokkal fogtak őzet a kesznyéteni erdőben
Az illegálisan, tiltott vadászati eszközzel és módon megölt állatokat a férfi hazavitte, majd otthon feldolgozta. A férfinél tartott házkutatáson a rendőrség több kilogramm vadhúst, illetve a hurok készítéséhez szükséges fémhuzalokat foglalt le.
2015.01.30 16:14MTIElfogták a rendőrök azt a férfit, aki a kesznyéteni erdőben hurkokkal ejtett csapdába őzeket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Dobi Tamás tájékoztatása szerint lakossági bejelentés alapján fogták el a tiszaújvárosi rendőrkapitányság munkatársai a férfit.
A nyomozás adatai szerint az 51 éves V. Ernő az elmúlt napokban az általa korábban kihelyezett hurokkal fogott el több őzet. Az illegálisan, tiltott vadászati eszközzel és módon megölt állatokat a férfi hazavitte, majd otthon feldolgozta. A férfinél tartott házkutatáson a rendőrség több kilogramm vadhúst, illetve a hurok készítéséhez szükséges fémhuzalokat foglalt le.
A tiszaújvárosi rendőrkapitányság orvvadászat és állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a tettét beismerő gyanúsítottal szemben - jegyezte meg Dobi Tamás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06