Gyorsított eljárás
Letöltendőt kaptak embercsempészetért
Egy osztrák és két hontalan embercsempészt ítélt egy-egy év letöltendő börtönbüntetésre a Szegedi Járásbíróság, a Bécsben élő férfiak fejenként 400 euróért szállítottak volna határsértőket a szerb-magyar határtól az ország belsejébe.
2015.01.27 09:17MTI
Fotó: archív
A bíróság gyorsított eljárásban több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés érdekében elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat.
Az Ausztriából január 16-án három autóval a szerb-magyar határhoz érkező sofőrök Mórahalom közelében vettek föl összesen nyolc iraki és hét szíriai állampolgárt, négyen-négyen az utastérbe ültek be, egy-egy ember pedig a csomagtartóban bújt el. A rendőrök azonban röviddel később megállították a járműveket, és őrizetbe vették az embercsempészeket.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az a két szerbiai embercsempész is szíriai állampolgárokat szállított, akiket Röszke közelében fogtak el a rendőrök hétfőn hajnalban. A határsértők vallomásuk szerint fejenként 200 eurót fizettek volna az Ausztriáig tartó fuvarért. Az embercsempészek ügyében a bíróság várhatóan gyorsított eljárásban dönt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


