Megszúrta
Felmentették a jogos önvédelemből támadó férfit
Felmentette a Nyíregyházi Törvényszék pénteken meghozott, jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013 augusztusában önvédelemből megszúrta és életveszélyesen megsebesítette támadóját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán.
2015.01.23 16:15MTI
Fotó: archív
A törvényszék sajtószóvivő-helyettese által kiadott sajtóközlemény szerint a támadót, az ügy másodrendű vádlottját garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság és ezért egy évre próbára bocsátotta.
A megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott és két ismerőse 2013. augusztus 11-én éjjel egy presszónál lévő padon ittasan beszélgetett egymással, amikor a presszóból kilépett egy szintén ittas társaság, köztük a másodrendű vádlott. Ekkor a padon ülő elsőrendű vádlott megszólította másodrendűt, aki trágár szavakkal szólt vissza, majd hirtelen megütötte, többször megrúgta a földre került férfit. A bántalmazott férfi elővette zsebkését és ötször megszúrta támadóját, aki - mint később kiderült - életveszélyesen megsérült.
A társaság többi tagja közben megpróbálta abbahagyatni a verekedést a két férfival, kiabálásukra a másodrendű vádlott elszaladt és a közelben lakó rokonaitól kért segítséget.
Az ítélet indoklásában a bíróság hangsúlyozta, a felmentő ítéletre a 2013 júliusában megváltozott büntető törvénykönyv (Btk.) adott lehetőséget, amely újraszabályozta a jogos önvédelem intézményrendszerét. "A jogtalan támadással szemben a jogalkotó védelmet kíván biztosítani, azzal, hogy kimondja, ha a jogtalan támadás személy ellen éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan követik el, a megtámadott nem köteles kitérni a támadás elől" - áll az indoklásban.
A bíróság álláspontja szerint ebben az esetben személy ellen éjjel megvalósuló támadásról van szó, így a Btk.-ban meghatározott büntethetőséget kizáró ok miatt mentették fel elsőrendű vádlottat az ellene emelt, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének vádja alól - olvasható Toma Attila sajtószóvivő-helyettes sajtóközleményben.
Az ítéletet az ügyész, a vádlottak és a védők is tudomásul vették, így az jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


