Nem tartotta magát bűnösnek
Győri kettős gyilkosság: önvédelemre hivatkozott a vádlott
Beismerte, hogy lőtt, de önvédelemre hivatkozva nem tartotta magát bűnösnek elsőfokú perének szerdai kezdetekor tett nyilatkozatában a Győri Ítélőtáblán az a helyi presszós, aki tavaly áprilisban vita közben lelőtt két férfit.
2013.04.17 10:12MTIHalálfélelme volt, azért várta az őt egy előző esti kijelentése miatt elszámoltatni akarókat duplacsövű vadászpuskával az utcán - mondta. Fenyegetően léptek fel vele szemben, túlzottan magabiztosak voltak, a fegyvert pedig azért biztosította ki, mert úgy gondolta, hogy egy csőre töltött puska "sokkal nagyobb biztonságot adhat" - tette hozzá a vádlott.
A későbbi első áldozat - akit akkor lőtt le, amikor közeledett hozzá - azért vonta őt felelősségre reggel telefonon, mert fülébe jutott: előző este azzal vádolta őt, hogy eltiltotta ismerőseit a családi háza aljában működtetett vendéglátóhelytől - folytatta a vádlott. Az első áldozatot - akit gyerekkora óta ismert, de kapcsolatuk évekkel ezelőtt megromlott - a környéken "félve tisztelt" emberként jellemezte.
A másodikról pedig - akit azután lőtt le, hogy már menekülni kezdett, és beugrott a kocsiba - úgy nyilatkozott, hogy "a győri alvilág zsoldos katonája" volt, aki pénzért bármire képes. Azért lőtt, mert attól tartott, a férfi fegyvert keres az autóban - magyarázta tettét. Csak fokozta az idegességét, hogy ő is megjelent a helyszínen, erre ugyanis nem számított - tette hozzá. Megbánta, amit tett - jelentette ki, a bíró kérdésére pedig közölte, hogy ha ma hasonló helyzetbe kerülne, megpróbálna kitérni a támadás elől.
A vádlott hangsúlyozta: csak el akarta riasztani a két férfit, de hangos vitájukban "patthelyzet" alakult ki, és csak azután tüzelt, hogy megfenyegették: visszajönnek, amikor nem lesz nála puska. Ezért saját és családja életét, testi épségét féltette - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


