Spanyolországban bujkált
Hazahozták a hét éven át keresett csalót
Hét évig tartó bujkálás után, Spanyolországban fogták el azt a csalót, aki milliókkal rövidített meg két férfit 2007-ben Kecskeméten.
2014.12.23 17:15HavariapressA 60 éves kazincbarcikai férfit, akit csalással gyanúsítanak, őrizetbe vette Kecskeméti Rendőrkapitányság, s kezdeményezték előzetes letartóztatását. K. Jánost december 16-án fogták el a spanyol hatóságok, december 22-én szállították Magyarországra.
A férfi - a rendőrség rendelkezésére álló adatok alapján - megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2007-ben az egyik kecskeméti cég üzemeltetésének átvétele címén, kültagként bevont két férfit, akikkel különböző bankoktól több mint 6 millió forintot vetetett fel.
A megállapodás szerinti törlesztőrészleteket azonban nem fizette és a vendéglátóhely üzemeltetése sem valósult meg. A felvett összeget a gyanúsított magára költötte. A férfit nemzetközi elfogatóparanccsal keresték, miután eltűnt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06