Bicskás bandita
Megtalállak és megöllek! - mondta a rendőrnek
Inzultálással gyanúsította és megöléssel fenyegette meg az őt elfogó rendőrt a szegedi garázda.
2014.12.03 08:19police.huEgy fiatalember hívta a rendőrség segélyhívószámát 2014. október 10-én 23 óra 30 perc körüli időben azzal, hogy egy férfi rájuk támadt Szegeden a Belvárosi híd újszegedi hídfőjénél - írja a police.hu.
Bántalmazta, fojtogatta őt és két társát, majd amikor ártalmatlanná tették, egy kést vett elő és azzal hadakozott. A támadó végül abbahagyta a kiabálást és haza indult. A sértettek távolról követték és közben hívták a rendőröket.
A Szegedi Rendőrkapitányság Újszegedi Rendőrőrsének helyszínre irányított körzeti megbízottai felszólították a férfit, hogy álljon meg. V. László visszaszólt, hogy ő egy békés járókelő, ezért „ne inzultálják”. A 35 éves férfi ezután menekülni akart. A rendőrök feltartóztatták, mire ő megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól. Az egyenruhások megbilincselték. A férfi e közben azt kiabálta, hogy az egyik rendőr elvette a jogosítványát, amivel tönkre tette az életét. Majd kijelentette, hogy "megtalálja és megöli" a körzeti megbízottat. A férfi zsebében a rendőrök a támadásnál használt bicskát megtalálták.
V. László ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság. A rendőrség az eljárást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06