Budapest
Több mint öt év után fogták el az Üllői úti bankrablót
A hivatalos megfogalmazás szerint persze egyelőre csak gyanúsított a férfi.
2014.11.28 08:38MTI
Több mint öt év után fogták el egy budapesti bankrablás gyanúsítottját, a férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 2009. június 17-én délelőtt egy akkor még ismeretlen férfi rabolt ki a IX. kerületben egy Üllői úti pénzintézetet. Tőrkéssel fenyegette meg a biztonsági őrt, majd dulakodást követően elvette tőle lőfegyverét, amellyel az alkalmazottakat készpénz átadására kényszerítette. A férfi a megszerzett pénzzel menekülni próbált. Az ügyféltérbe lépő másik biztonsági őr figyelmeztető lövést adott le, ennek ellenére a támadó a helyszínről elmenekült. A rablás során senki sem sérült meg.
A BRFK nyomozói a rablással gyanúsított Sz. Józsefet kedden, nagyvarsányi lakásán fogták el. Az őrizetbe vett 47 éves férfi a kihallgatásakor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen nem élt panasszal.
Sz. Józseffel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a BRFK rablási osztálya folytatja le. Az illetékes ügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - olvasható a BRFK közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


