Segítsen, aki felismeri
Fényképpel körözik a miskolci fegyveres bankrablót
A lakosság segítségét kérve keresik a rendőrök azt a férfit, aki fegyverrel rabolt ki egy takarékszövetkezeti fiókot tegnap Miskolcon.
2014.11.27 17:28Havariapress
Fotó: police.hu
A borsodi megyeszékhelyen szerdán, kevéssel déli 12 óra előtt lépett be az egyik takarékszövetkezeti fiókba egy vékony testalkatú, fekete dzsekis férfi, majd az arcát eltakarva, a nála lévő fegyverrel megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat. A pénztárosok átadták az illetőnek a kasszában lévő pénzt, eközben azonban az ott lévő ügyfelek egyike, egy középkorú nő szembeszállt a rablóval, és lerántotta róla az arcát eltakaró fekete kötött sapkát. Ezt követően a rabló dulakodni kezdett a menekülését akadályozni próbáló asszonnyal, akit meg is ütött, sőt egy alkalommal a fegyverét is elsütötte, végül elmenekült a helyszínről.
A beszerzett kamerafelvételek alapján a rendőrség egy 170-180 centiméter magas, 35-40 év körüli, világosbarna hajú, fejtetején erősen kopaszodó, magyarul akcentus nélkül beszélő férfit keres a rablás miatt, és kérik, hogy aki bármit tud az illetőről, jelentkezzék az ismert segélyhívó telefonszámok bármelyikén.
A bejelentések névtelenül is megtehetők a Borsod megyei rendőrség éjjel-nappal hívható 06-46/514-506-os telefonszámán, a 107-es vagy a 112-es segélyhívón, illetve a ,,Telefontanú" 06-80-555-111-es zöld számán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


