Csúszópénz
Spanyolországban fogták el a magyar csalót
Több emberrel elhitette, hogy komoly kapcsolatai vannak, és ha csúszópénzt fizetnek neki, akkor mások számára elérhetetlen előnyökhöz juttatja őket.
2014.11.21 11:25MTI
Spanyolországban fogtak el a helyi hatóságok egy csalás és befolyással üzérkedés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött bicskei férfit - közölte a rendőrség honlapján pénteken.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a 38 éves férfi 2009 és 2012 között több emberrel elhitette, hogy komoly kapcsolatai vannak, és ha csúszópénzt fizetnek neki, akkor mások számára elérhetetlen előnyökhöz juttatja őket. Egyik alkalommal azt állította, hogy egy budai önkormányzatnál dolgozó ismerősén keresztül önkormányzati lakást szerez, amiért több százezer forint csúszópénzt fogadott el. Volt példa arra is, hogy sikeres pályázat ígéretével minisztériumi ismerősére hivatkozott és így csalt ki milliókat az egyik sértettől.
B. E. holléte ismeretlen volt a rendőrség számára, ezért európai és nemzetközi körözését rendelték el. Az ellene kiadott elfogatóparancs alapján október 30-án Las Palmas városában fogták el a helyi hatóságok a férfit.
A bicskei lakost - hazaszállítását követően - a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya előterjesztést tett B. E. előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság november 16-án elrendelt - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


