Benyúlt a bugyiba
Szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy budakeszi óvodai nevelőt
Molesztálta az egyik budakeszi óvodába járó kislányokat az intézmény egyik nevelője csütörtöki lapinformáció szerint. A rendőrség csak annyit közölt, hogy szexuális erőszak gyanúja miatt őrizetbe vettek egy férfit.
2014.11.06 15:34MTIA velvet.hu-n megjelent írás szerint a szülők úgy tudják, hogy az óvoda vezetője szülői nyomásra értesítette a rendőrséget, miután állítólag látták, hogy a férfi hétfőn benyúlt egy kislány bugyijába.
Más hozzátartozók kételkednek a férfi bűnösségében, egyikük, akinek gyereke a férfi csoportjába jár, azt mondta: lelkiismeretes pedagógusnak ismerték meg. Hétfőn aláírásgyűjtés is indult a pedagógusért - írta a hírportál.
A Velvet úgy tudja, hogy az érintett kislány hétfő óta nem volt óvodában.
Az MTI megkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, de Beluzsárné Belicza Andrea nem kívánta kommentálni a Velveten leírtakat. Annyit közölt, hogy a főkapitányság vizsgálati osztálya szexuális erőszak bűntette miatt folytat eljárást a gyanúsított előzetes letartóztatása mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


